Japánságok

 2012.11.06

 Ha már fenti címet adtam az új bejegyzésnek, akkor beszéljünk kicsit erről. Igen, a japán igen alapos. Még a szél is alaposan fúj, ha nekiáll, nem amolyan kis kósza szellő módon, hanem inkább pokol motorosaként száguldva. Példának okáért: főzés közben, ha hirtelen elalszik a gáz, egy ideje már nem valamiféle szellem jótéteménye jut eszembe, hanem kisimítom a hajamat az arcomból, melyet beza a szagelszívón keresztül érkező dühöngő légáramlat sodort oda, és begyújtom újra a fránya tűzhelyet. Dafke.

 Az, hogy a „légkondi“-nak kikiáltott propelleres szellőzőberendezésemet ki kellett tömködnöm zacsikkal, mert a kis külső „ajtaját“ egy-egy kóbor tornádócska úgy csapkodta alkalomadtán – éjjel háromkor – hogy képtelenség volt ép ésszel megmaradni a pecóban, már csak lábjegyzet. A rezgő ablaktáblákról ne is beszéljünk, és csoda, hogy a szúnyoghálóm nem lóg cafatokban- bár már nem kell neki sok.

 És mint olyan (ÉS nem érdekel, hogy magyarban elméletileg nem kezdünk és-sel mondatot, mert ahogy elnézem, gyakorlatilag igenis kezdünk... ÉS miért is ne tennénk?), beza az eső is alapos. Heti ötször, legfeljebb. Talán hatszor. Egymás torkában az orkánnal, bár egyszer-kétszer előfordult már, hogy egyikük késett kicsit a randiról.

De már leszoktunk ilyesféle mondatkezdésekről, hogy: …DE legalább nem esik / fúj… Úgyis fog. Most is. Tegnap óta. Kb.

 De a japán alaposság egyik legérdekesebb példájával ma sikerült találkoznom. Iskolából hazafelé trappolva a 200km/h széllel megfűszerezett esőben, vadul küzdve az ernyőm életéért a bohókás szellővel, egy roppant érdekes jelenet vonta magára a figyelmemet – s ez majdnem egy esernyőmbe került.

Egy fickó, gumicsizmában, kantáros tűzoltógatya-szerűben, barlangászokon látott lámpás sapival a fején, SLAGGAL a kezében, VÍZZEL tisztította a járdát egy ház előtt. Azt hiszem, zavarták a falevelek. Vagy száraz volt a beton. Netán kiszáradástól féltette az útszéli momiji-t (japán fa, jellegzetessége: levele meseszép vérvörösben játszik nyárkezdetkor, majd vörösarannyá lesz – miután nyárra zöld színt öltött – november tájt). Ahogy azt oly szépen mondani szokjuk volt, nem kaptam szikrát egy ideig. De azért valahogy hazataláltam.

 Persze, nem csak ezen példák léteznek. Alaposak még a csomagolás terén is, semmit se csinálnak félszívvel. A vásárlás kész élvezet. Komolyan. Még a zacskót is bezacskózzák. Külön kedvencem, ha egy conbini-ben (convenient store, mint pl a Lawson’s vagy a 7/Eleven) az ember női egészségügyi holmikat vesz, azt nem teszik bele a többi cucc mellé simán a zacsiba, hanem fogják magukat, és KÜLÖN egy vastag papírzacskóba csomagolják, leragasztják, és ígyen kerül a többi vásárolt holmi mellé- nejlonzacsiba, amit SZINTÉN leragasztanak. Minden boltban, minden zacsit leragasztanak. Még a nem zacsit is leragasztják. Viccen kívül. Múltkor vettem két kis tasak “szépségmaszkot” (fotó később, de mindenképpen, merthogy Maria-val már kipróbáltuk őket, és muszáj volt önfotót lőni, mert az Operaház Fantomja sikoltozott volna a gyönyörűségtől, ha meglát minket). Mindkét tasak egy-egy maszkocskát tartalmazott, kb kártyavastagságút. Nos, a két tasakot NEM tették zacsiba nekem, nem ám… Hanem szépen összeragasztották őket. Majdnem elsírtam magamat a röhögéstől. Hozzáteszem, igen hatékony kis maszkocskák, negyed órán keresztül kell az arcon tárolni, és nagyon finomra puhítja a bőrt. UTÁNA fenomenális érzés. Közben: mintha meztelen csiga csúszkálna az ember arcán, és folytonos röhögésre ingerel. Amitől persze még jobban csúszkálni kezd. De valószínűleg nem is arra találták ki, hogy két idióta külföldi liba csajos este keretében próbálja ki, és lépten-nyomon röhögőgörcsöt kapjon egymás és saját maga látványától. (fotólink alul)

 Valamint egy uccsó kis részletke a japán alaposságról… A tanáraink. Matsushima-sensei, Kitou-sensei, Aoki-sensei, Kuniyasu-sensei és újabb kedvencem az anime-figura Kitou-sensei mellett: a modell-külsejű Satou-sensei. Gyakorló tanerőnket, aki még csak leginkább megfigyel és segít csak az órákon, Shimizu-sensei-t se akarom kihagyni, merthogy Ő az egyetlen hímnemű tanerő. Upppsz, az új sensei-t kihagytam, aki Matsushima-sensei-től vett át néhány órát… a nevét elfelejtettem, shame on me. De ő is hölgynemű, mi vagyunk az első osztálya, és bár rendes osztály vagyunk, attól ő még eléggé izgul állandóan.

De! Elkalandoztam. Szóval miért is alaposak? Mármint azon kívül, hogy egy leckét átlag háromszor másfél órán keresztül veszünk, és ezen háromszor másfél órát három különböző sensei tartja, mégis, mindegyik újra elmagyarázza ugyanazon lecke alapjait? Nos, következő bájos példa esett meg pár hete. Valahogy azon a héten minden tanerőnél szóba került (ez akkor még csak ÖT tanerő volt, mínusz az új hölgy), a HOBBY… szóval betéve tudjuk az osztályban mindenki hobbiját. Főleg a hong-kong-i Tou (japánosítva Tsubasa, csak nem értjük miért) hobbiját. Puzzle. Igen, puzzle. 17 éves. Még sokáig nem ihat- alkoholt. Mellékes: szerintem ezzel a hobbival nem is fog. Úgy soha.

Sebaj, van ennél rosszabb is. Pl az, hogy mindahányszor kinyögte, hogy pa-zu-ru, azaz puzzle japánosított angol verzióban, a tanerők megkérdezték: minna, sh’tte imasu ka? (mindenki ismeri?)… Az, hogy már az első tanerőnek IS bólintottunk, nem tartotta vissza abban, hogy elmagyarázza, miszerint sok kicsi részből áll és össze kell rakni, valamint attól sem, hogy felrajzoljon egy hevenyészett puzzle-darabot a táblára, és hozzátegye, hogy a végén egy kép jön ki belőle.

Mikor UGYANEZ a folyamat ötödjére zajlott, akkor már belül zokogtam, és Maria-val igen jelentőségteljesen néztünk össze… Mint később kiderült, ez kiakasztotta az osztály legtöbb tanulóját a végére. ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS persze, hogy az új sensei-nek is be kellett mutatkozni, elmondani a hobbinkat, és mikor az akkorra már Tsubasa (SZÁRNY, vazzeg) névre hallgató lény közölte, hogy pa-zu-ru, és a tanerő megkérdezte, hogy “minna, sh’tte imasu ka? – az osztály igen hangosan rikkantotta: HAIII!!!!!! A hölgy kicsit meg is lepődött lelkes válaszunkon. Én még halkan odasúgtam Maria-nak németül: ha elkezdi felrajzolni……… - Szerencsére nem kezdte, hanem kérdezte a következő emberkét.

Hát nem isteni ez az alaposság????

Mai kiegészítés (2012.11.07)

MÉG MINDIG ESIK, és kezdem bradburysen érezni magamat XD

És a link a tegnap ígért képhez, ami egy új nyilvános fotóalbum is a neten, töltögetni fogom a képeket J

http://hu.fotoalbum.eu/BentAnat/a734997/00000001

Ha már november 1 akkor tanítás után "buli" a suliban.

Drága jó iskolám játékos bulis tanítást / tanulást (???) szervezett mára, persze NEM az órák helyett, hanem után. Hét elején mikor kérdezték, ki jönne, talán-t mondtam, és vonogattam a szemöldökömet, hogy ez vajh mi lesz már megint :))))

Aztán tegnap elkapott egy japán lányzó, akivel még a "welcome-party" alkalmával ismerkedtem össze, és hatalmas "Betiiiiiiiiiii"-vel üdvözölt (jaja, EGY T-vel, és legalább két I-vel mondják a nevemet) , és megkérdezte, hogy jövök-e máma, és mivel annyira kis lelkes volt, határozott igen-t mondtam neki, amit aztán kissé sajnálni kezdtem ma, ugyanis top mínusz formában voltam... XD Így jár, aki alvás helyett tanul... :P

Szóval kissé összeroggyant vállakkal levonultunk nehány osztálytárssal az "étkezőbe" (Lobby, azaz japánosítva: robii) hogy túlessünk a másfél plusz órán.

Mint végre összeállt a kép, az iskola japántanárnak készülő diákjai állították össze a programot, és a vége az lett, hogy rekedtre nevettük magunkat :))) 

Első program: amolyan activity féle, négy csoportra osztották a diákokat, roppant fantáziadúsan: A, B, C és D... 

Szerénységem a C-csoportba került, és mint kiderült, a csoporton belül is két csoportra kellett oszlani, és ACTIVITY-szerű játék, egy tanerő mutatta a képeket, a csoport egyik fele elmutogatta, a másiknak ki kellett találnia. A szép az volt, hogy ha nem tudtad japánul, nem ért pontot a válasz, szóval igen csodás dolog volt pl a RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKA!!!!! valaki benyögte japánul, de már nem is emlékszem rá XDDD

Lényeg, szerény kis csoportunk mindent kitalált, így 40 ponttal elsők lettünk, és nasicsomagot kaptunk ajándékba... Hozzátenném, roppant ügyesen tudok gorillát imitálni, csak fájdalmas a mellkasdöngölés XDD

Következő játékot pedig a híres-neves BINGÓ volt, japán írásjelekkel, hiraganákkal... 

Most komolyan lefotózzam a nyereményemet???? :))))) Úgy nézett ki a dolog, hogy az első bingó az enyém lett, én választhattam először a csomagból egy tetszőleges ajándék szerűt... OKÉ, felrakok majd egy képet róla, népszerű lettem a választásommal, azonnal ott helyben fel kellett vennem, és fotózták XD én meg vöröslöttem asszem, bár hogy zavaromban, vagy a nevetéstől, azt nem annyira lényeges :)) 

Egyes kedves osztálytársak (Maria) szerint fel kéne vennem, mikor legközelebb édesanyámmal beszélek... Skype-on... hogy lássa. Büszke lenne a kislányára XDD Főleg, hogy volt nem egy kevéssé idióta ajándéklehetőség IS a tasakban, dehát meglátni és megutálni, ezek után azonnal kiválasztani, egy pillanat műve volt XDDDD

VISZONT, most vár életem első SAJÁT készítésű ramen-levese, szóval még folyt köv, de nehézkes a koncentrálás ilyen éhesen, ilyen illatok mellett :)))))

Tudom, rövid volt, DE egyelőre ennyi akkor is, képet még nyomom és később (valamikor, passz) írok még :)

Sziasztok,

Rájöttem, hogy valószínűleg leegyszerűsíti az életemet, ha blogot írok, nem pedig mindenkinek egyesével küldözgetek beszámolókat és kis hülyeségeket, szóval itt vagyok :)

Feel free és olvass, kommentelj kedves és kedvetlen akárki-vendég-olvasó-barát :)

Szóóóóval, a sokak (?) által már valószínűleg tapasztalt tényállás jelenleg az, hogy újabb őrületem hatására egyszerűen pakoltam a cuccaimat, és Japánba költöztem. XXXXXXXX éves koromra úgy döntöttem, hogy nekem biza vissza kell ülnöm az iskolapadba, és ezt nem tehetném jobb helyen, mint Japánban, miután egy évig ültem Magyarhon egyik nyelviskolájának padjában, japán nyelvet tanulgatva.

Ennek persze voltak előzményei, mármint a Japánba költözésnek, többek között az az őrület, ami arra indított, hogy ezév szép tavaszán három hétig barangoljak a már fentebb többször is említett országban- egyedül. Nem itt fogok most azonnal beszámolni a három hétről, bár arról is lógok még néhány írásbeli beszámolóval bizonyos emberkéknek, akik már feladták, hogy valaha olvassanak tőlem bármi ilyesmit, de majd szépen lassan, ahogy itt beszámolgatok, biztos előkerülnek "régi" dolgok.

Jelen: 

Helyszín: Japán

Szűkebben: Sapporo

Még szűkebben: Maruyama Park közelében, kicsi apartmanban

Státusz: meleg szobában gép előtt ülve pislog, és gépen pötyög

Apropó, gépen pötyögés: sz*ppancs a 110V-os áramellátás, szegény laptopom akkorákat sóhajt néha, hogy már-már gyertyát gyújtok érte... Szóval tanács a jövőben Japánba költözőknek: szerezzetek be egy PÓT- és egy PÓT-PÓT aksit... 

További tippek: NE fárasszátok magatokat olyan apróságok becsomagolásával, mint HAJSZÁRÍTÓ, mert NEM fog működni, viszont átlag 4000 Ft-ért már egész jókat kapni, én egy fokkal drágábbat vettem, de csak azért, mert ez szebb volt, és akárhonnan is nézem, csajból vagyok... Vessetek meg, így se volt vészesen drága, és örömmel tölt el a tudat, hogy VAN egy japán hajszárítóm, melyet hazatértem után semmire nem fogok tudni használni, és csak remélem, hogy a közeli használtcikk-boltban beveszik majd- a miniatűr elektromos fűtőtesttel együtt, melyet kénytelen volam megvenni, merthát SAPPOROBAN minek is építenének FŰTHETŐ fürdőszobát az apartmanhoz, hiszen csak mínusz 15-20 fokok lesznek ha berobban a tél. 

Oké, Státuszra visszatéve: Diák (JLI, elég király suli)

Japánban japánul tanulni azért jó, mert... ugye nem baj, ha nem kezdem el felsorolni? Lényeg: egynyelvű az iskola, szóval a tanítás japánul folyik-zajlik, ami elsőre kissé ijesztő volt, merthogy a legkomplikáltabb dolog, amire japánul képes voltam, az az útbaigazítás-kérés volt (IGEN, ez elég volt ahhoz, hogy eltöltsek viszonylagos biztonsággal három hetet egy olyan országban, ahol szinte SENKI nem beszél angolul). :) 

A tanítás, tanulás igen intenzív, heti öt napban, napi négy órában csak és kizárólag japánul beszélnek hozzánk, még csak ahhoz se használják a tanerők az angol nyelvet, hogy az új szavakat megtanítsák, egyszerűen elmagyarázzák... Van egy tanerő, aki ebben különösen jó, és sírva röhögünk az óráin, tisztára olyan, mintha egy animéből lépett volna elő :))) Pl ahogy ma elmagyarázta a hajlékony és az izmos kifejezéseket, majd megszakadtunk. Persze ő is vigyorog állandóan hatezerrel :)))

Iskola: hát, az összetétel igen vegyes, jöjjön néhány példa...

- kínai, thai, orosz, finn, olasz, német, mongol, magyar - ez CSAK annak az osztálynak az összetétele, amelyikben én vagyok :)))

továbbá: koreai, kazahsztáni, osztrák, amerikai, angol, svájci, francia, kolumbiai... azt hiszem, ennyi, plusz a japán diákok, akik japán nyelvtanári képzésben részesülnek jelenleg.

Szóval igazi mixersali az iskola, és persze próbálunk egymással is amikor csak tudunk japánul beszélni, főleg amikor olyanokkal szembesülünk, akik nem beszélnek angolul. Vagy amikor beraknak minket egy kiránduláson olyan csoportba, ahol a csoportot két japán srác vezeti... nem sok választása marad az embernek XD

Ééééés ránéztem az órára, éééééééééééés realizáltam, hogy beza holnapra bőven van még házim, szóval bármennyire is lényegtelen infókat tartalmazott ez a bejegyzésem, búcsúzom, igen, így megszakítva a semmiből, és amúgy is elszállt az ihlet, csak ülök bután és nézek ki a fejemből, és különben is, stréber vagy sem, tanulni AKAROK, és nem azért, mert muszáj :)) Hmmmm, ha anno gimiben így álltam volna a dolgokhoz XDDD 

Búcsútipp: ha egy hatalmas, hüvelykujjnyi narancssárga-fekete gyönyörű rovart láttok Japánban, melynek szárnyhangja olyan, mintha helikopter berregne a közelben, NE álljatok meg lefotózni, és hadonászni se kezdjetek el, mert ezen kis szépség a Japán óriás lódarázs, és csúnya dolgokra képes... :))) Ja, én lefotóztam, szerencsére igen passzívan heverészett a betonon... 

Bis bald, azaz hamarosan (remélem) :))